2014. március 7-én este, a Hotel President Budapest és a Láss Egyesület fiataljainak támogatásával jött létre egyesületünk izgalmas programja, a láthatatlan vacsora, 40 fő részvételével.
Szerettük volna, hogy a vendégeink ismét megtapasztalhassák a sötétség világát, ezzel is átérezvén látássérült és vak embertársaink mindennapi helyzetét. A vak sötétségben enni, megtalálni az evőeszközöket, felismerni az elfogyasztott ételeket, megismerkedni a szemben ülővel, vagy a mellettünk ülővel, mind olyan feladat, ami ugyancsak kihívás a fülünknek, tapintásunknak és az ízérzékelésünknek, hiszen a látás képessége kikapcsolódik ebben a helyzetben. Voltak olyanok, akik inkább a szemüket is becsukták, mert úgy érezték, hogy ezzel nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Látássérült barátaink, akik ezen az estén nekünk látóknak segítettek profi munkájukkal, empatikus energiájukkal mindenkit átsegítettek a sötétség által keltett szorongásainkon. Sztárvendégünk MADÁR VERONIKA, a Jobban rosszban sztárja is csatlakozott hozzánk, hiszen számára is nagyon fontos a fogyatékossággal élők problémái. Fontosnak érez minden olyan megmozdulást, ami felhívja a figyelmet azokra, akik a társadalom ezen rétegébe tartoznak.
R. KÁRPÁTI PÉTER vállalta el nagy örömünkre a házigazda szerepét, az ő feladata az volt, hogy vacsora közben minél több résztvevőt szóra bírjon, hogy elmondhassák a sötétség élménye keltett benyomásaikat. Segítőtársa ebben a feladatban dr. Tálos Marianna volt, aki a háttérben motiválta erre az egybegyűlteket. Ismételten megható volt a jelen lévő gyermekek vélemény nyilvánítása, jó volt hallgatni megható gondolataikat, empátiájuk kinyilatkoztatását. A vacsora végén felkapcsolódó villanyfény sokkhatásként érte szemünket, szívünket, lelkünket. A program végén a résztvevők által felajánlott tombolák kisorsolására került sor, melynek bevételét a Láss Egyesület javára ajánlotta fel a Mozdulj! Közhasznú Egyesület.
Biztosan állíthatom, hogy az este után mindenki egy kicsit más emberként tért haza, megértve azt, hogy a látássérültek, vakok mindennapjai olyan kihívást jelentenek, amit csak akkor érthetünk meg, ha azt mi is megtapasztalhatjuk. Másrészt az élet értelmének fontossági sorrendje egészen más megvilágítást kapott az estén résztvevők számára.
Köszönjük mindenkinek a közös élményt!
Az est képei:
http://indafoto.hu/mozduljegyesulet/2_lathatatlan_vacsora/page/1