Kedves Barátaink, Leendő Útitársaink, Mozduljosok!

Ismét eltelt egy év és immár 3. alkalommal rendezzük meg a Balaton körüli kerékpártúránkat. Ahogy azt tavaly tettük, idén is tandemekkel fogunk tekerni, hiszen velünk tartanak látássérült barátaink is. Az együtt töltött 4 nap remek lehetőség lesz arra, hogy ismét jókat beszélgessünk, megcsodálhassuk a tájat, együtt csapjunk bőséges reggeliket, és persze tekerjünk és tekerjünk.
Biciklitúránk célja a sport és a közös élményszerzés mellett a figyelemfelkeltés is. Ahogy az már tavaly is bebizonyosodott, a sport közelebb hozott minket egymáshoz. Dobjuk hát félre az autót, és pattanjunk biciklire újra veletek! Lehet tekerni tandemkerékpárral és saját bicajjal is!

Várjuk a jelentkező látássérülteket és a látó segítőket is minél előbb!

Túránk ideje: 2013.augusztus 16-20. (péntek-kedd)

0.nap: 2013. augusztus 16., péntek, délután ( akinek van kedve munka után velünk tartani )
• 18.00 óra: Balatonlellén találkozás Kenézi István Polgármester úrral, a két éve ültetett emlékfánk megnézése, emlékszalag elhelyezése
• Alvás Rádpusztán
• Vacsora: svédasztalos hozott anyagból+zsíroskenyér party
• Ismerkedési est
• Borkóstoló az IKON pincészet boraiból

1.nap: 2013.augusztus 17. szombat
• Közös reggeli
• Indulás: 9.30-kor Rádpusztáról
• Útvonal:Rádpuszta-Balatonszemes-Balatonföldvár-Siófok-Balatonvilágos-Balatonkenese-Balatonalmádi
• Tervezett napi táv:70 km
• Ebéd útközben, Balatonparti hangulatban: lángos, palacsinta, sült hal
• Siófokon találkozás a Polgármesteri Hivatal képviselőjével, és siófoki barátainkkal
• Érkezés délután Balatonalmádiba, találkozás Keszey János Polgármester úrral
• Részt veszünk a borfesztivál programjain, a tavaly ültetett emlékfánál emlékszalag elhelyezése
• Az est folyamán csatlakozik hozzánk SAS SÁNDOR, erőemelő paralimpikonunk, aki a színpadon többek közt előadja kerékpártúránk himnuszát, Indulj el! címmel.

2. nap: 2013.augusztus 18. vasárnap
• Közös reggeli
• Indulás:9.30-kor
• Útvonal:Balatonalmádi-Balatonfüred-Zánka-Révfülöp
• Tervezett napi táv: 47 km
• Cél: Révfülöp kemping, ahol jó idő esetén fürdés, pihenés, majd este közös bográcsozás
• Este: tábortűz, a Pillanat varázsa című versíró pályázatunk díjnyertes alkotásainak bemutatása

3. nap: 2013. augusztus 19. hétfő
• Közös reggeli
• Indulás 9.30-kor
• Útvonal: Révfülöp-Badacsonytomaj-Gyenesdiás-Keszthely
• Tervezett napi táv: 41 km
• Balatonederics: az Afrika Múzeum megtekintése
• Ebéd: Balatoni hangulatban
• Érkezés Keszthelyre, a délutáni órákban
• Találkozás a Polgármesteri Hivatal képviselőjével, és keszthelyi barátainkkal
• Keszthelyi városnézés, a Festetics Kastély meglátogatása
• Este: grillparty, majd borkóstoló szekszárdi és villányi borokból

4. nap: 2013. augusztus 20. kedd
• Közös reggeli
• Indulás 9.30-kor
• Útvonal: Keszthely-Balatonmáriafürdő-Fonyód-Balatonlelle (Rádpuszta)
• Tervezett napi táv: 47 km
• Keszthely, Nagytemplom meglátogatása, atyai áldás a túránkra és a résztvevőkre
• Jó idő esetén fürdés a fonyódi szabad strandon
• Fonyód: a Feng Shui Galéria megtekintése, közös kávézás
• Hazautazás a délutáni órákban

Lehet a túrára becsatlakozni akár egy napra, akár csak egy szakaszra is, hiszen minél többen vagyunk, annál jobban fel tudjuk hívni rendezvényünk céljára a környezetünk figyelmét!
Becsatlakozási pontok:
• szombat reggel: Rádpuszta
• vasárnap reggel: Balatonalmádi
• hétfő reggel: Révfülöp
• kedd reggel: Keszthely

Minden támogató és segítő ötletet szívesen fogadunk!
VÁRJUK AZOK JELENTKEZÉSÉT IS, AKIK TÚRÁNKRA TANDEMKERÉKPÁRT TUDNÁNAK BIZTOSÍTANI!

Részvételi díj látássérült résztvevőknek a túra teljes időtartamára: 12.000Ft/fő, amely tartalmazza a 4 napi étkezést (reggeli, vacsora), a 4 napi szállás költséget és a borkóstolók árát, valamint az Afrika Múzeum és Festetics Kastély belépőjegyét.
Lehetőség van akár 1-2-3 napra is csatlakozni hozzánk, így a részvételi díj 3.000 Ft/nap/fő.

Részvételi díj segítőknek, kísérőknek a túra teljes időtartamára:16.000 Ft/fő, amely tartalmazza a 4 napi szállás költséget. A reggeli és vacsora ára, valmint az egyéb programokon való részvétel: 1.500 Ft/fő/nap. (borkóstoló, Afrika Múzeum, Feng shui galéria, Festetics Kastély)
Lehetőség van akár 1-2-3 napra is csatlakozni hozzánk, így a részvételi díj 5.500 Ft/nap/fő.

A biciklitúrával kapcsolatos bővebb információ az alábbi elérhetőségeken:
06/30-9362-798, 06/20-359-6259

mozdulj@hotmail.hu

SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN TEKERNIVÁGYÓ KALANDORT!

tandemjo.jpg

süti beállítások módosítása