Átéltük a pillanat varázsát

 2013.04.06. 11:25

A pillanat varázsát éltük meg legalább kétszázan,akik - a meghívásunknak eleget téve - eljöttek, április 6-án, az Aranytíz Kultúrház Dési Huber kiállító termébe. Itt kezdődött az az ünnepélyes kiállítás megnyitó, ahol az egyesületünk országos művészeti pályázatára érkezett legjobb alkotásokat állítottuk ki és átadtuk a díjakat az arra érdemes alkotóknak.

Rendezvényünket dr. Szőke László a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Fogyatékosságügyi Osztályának Főosztályvezetője nyitotta meg, majd a program fővédnöke Rúzsa Magdi énekesnő mondta el gondolatatit a pályázat és az esélyegyenlőség fontosságáról.

Ezt követően Napsugár Anna együttesének és a Horizont kultúrcsoport megható fellépése következett. Támogatóinknak köszönhetően a 140 képzőművészeti alkotásból 5 kategóriában osztott ki a zsűri a díjakat. A versíró pályázatra 48 vers érkezett 2 kategóriában. A zsűritagoknak nagyon nehéz volt eldönteni a sorrendet, hiszen a legtöbb alkotás maga volt a "Pillanat varázsa".

A következő pályázási lehetőségig pedig éljünk a pillanatnak, élvezzük és temetkezzünk el annak egyediségében, mert ne felejtsük a pillanat egyedi és megismételhetetlen!

Köszönjük a zsűri munkáját:
Pogány Judit, Kossuth-díjas és Jászai Mari díjas színművésznőnek
Karácsonyi Zoltán, színművésznek
Ézsiás László, előadóművésznek

Fark László, grafikusnak
Kesselyák Rita, grafikusnak
Kelemen Dénes, festőművésznek
Tálosné Violányi Marianna, amatőr festőművésznek

Köszönjük támogatóinknak:

Budapesti Közlekedési Múzeum
Budapesti Állatkert
Corvin mozi
Espa Bio és Art Hotel, Zsámbék
Hefter László, üvegkeramikus
Isis Day Spa
Lepke Múzeum
Libri Könyvkiadó
Park Hotel, Eger
Pomo D'oro Étterem
Stex Ház
Vígszínház

Az esemény képekben:
http://indafoto.hu/mozduljegyesulet/orszagos_muveszeti_palyazat

süti beállítások módosítása