Március idusán

 2013.03.14. 06:51

A váci Cházár András iskola tanulói számára meghirdetett rajzpályázatunk eredményhirdetésére március 13-án került sor, az iskola ódon hangulatú dísztermében.
A Színek, emlékek, hangulatok című pályázatunkra összesen 140 alkotás érkezett. A gyönyörű munkák közül a zsűri tagjainak nehéz volt kiválasztani a díjazottakat. Támogatóinknak köszönhetően 35 díjat oszthattunk ki a gyerekek és a lelkes pályázó nevelők között. Az esemény hangulatát még ünnepélyesebbé tette az, hogy a díjkiosztóra a március 15-i ünnepség után került sor. Pályázatunk sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy jövőre az ország többi speciális intézményét is bevonjuk a közös alkotásba.

hustarok.jpg
Köszönjük a zsűri munkáját:
Garamvölgyi Annamária, a MÚOSZ „Fogyatékossággal élők a médiában”szakosztályának elnökének
Kanyó Zsolt, paraatlétának
Kolonics-Nádasi Szilvia, mozgássérült festőművésznek
Tálosné Violányi Marianna, amatőr festőművésznek

Köszönjük támogatóinknak:
Forever Living Products (Hungary) Ltd
Foch Cukrászda
Napsugár Anna
Sas Sándor

Köszönjük az iskola vezetőségének, hogy pályázatunkat befogadta!

Az esemény képekben:
http://indafoto.hu/mozduljegyesulet/rajzpalyazat_chazar_andras_isk

süti beállítások módosítása