2012.november 17-én adott otthont a Ferencvárosi Művelődési Központ annak a különleges művészeti bemutatónak, amely a Mozdulj! Közhasznú Egyesület szervezésében jött létre, Louis Braille halálának 160. évfordulója tiszteletére.  A színpadon fogyatékossággal élő amatőr művészek közösen léphettek fel ismert színészekkel, énekesekkel. A délután folyamán került sor az egyesület által meghirdetett fotópályázat kiállítás megnyitójára is.

 „A program létrehozásával célunk kettős - mondta dr. Tálos Marianna az egyesület elnöke. Ismételten lehetőséget szerettünk volna adni, segítséggel élő barátainknak a színpadi bemutatkozásra, hiszen amit ők hoznak létre az egyedi, és nagy kincs, másrészt figyelemfelkeltő kampánynak is szánjuk. Az a tény, hogy ismert előadóművészeink örömmel vállalták a közös szereplést, szép szimbóluma volt a fogyatékossággal élők és a környezetük közötti fal megnyitásának.

A délután fővédnöke Pogány Judit Kossuth és Jászai díjas színésznő volt, aki Márai Sándor Füves könyvéből mondott az ünnepélyes hangulathoz illő részleteket. Díszvendégként üdvözölhettük dr. Szőke Lászlót, az Emberi Erőforrás Minisztériumának Fogyatékosságügyi  Főosztályvezetőjét, köszöntőjében Louis Braille munkájára emlékezett. A Ferencvárosi Önkormányzatot Formanek Gyula Alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a rendezvény céljának fontosságáról beszélt. A házigazdák nevében Tóth Betty, Igazgató helyettes köszöntötte az egybegyűlteket.

Puskás Peti nyitotta meg a rendezvényt Csillagok című dalával, melynek egy részét jelnyelven adta elő. Ezt a közönség nagy tapssal fogadta. Nagy sikert aratott a Roll Dance tánccsoport is, ahol a táncosok, kerekes székes partnereikkel szerepeltek a produkcióban. Szívhez szóló volt Ézsiás László látássérült költőnk előadása, saját versének szavalása többünknek könnyet csalt a szemébe. Kertész Attila énekes dalait a nézők együtt énekelték vele, Csányi Márton zongoraművész fantasztikus játékát mindenki ámulattal hallgatta. A műsor első részét Karácsonyi Zoltán színművész fellépése zárta”.

 A szünetben az érdeklődök a fotókiállítást tekinthették meg- mondta Tálos Mónika az egyesület titkára,- valamint szájjal és lábbal festő versenyen indulhattak el.

 A második részben a móri Bice-Bóca együttes produkciója nagyon megható volt, kerekes székes költőjük Lepsényi Bálint, külön fellépőként is elmondta verseit. Napsugár Anna jeltáncművész csoportjának fellépése ékes bizonyítéka volt annak, hogy a tánc és a színpadi eszközök segítségével könnyű megtalálni az utat a nézők lelkéhez. A délután programját a budapesti Hermina Egyesület Horizont Kultúrcsoportjának tagjai zárták egy könnyed zenei összeállítással.

 A program sikere, az érdeklődök száma, a fellépők odaadása is igazolta azt a Babits Mihály idézetet, ami az esemény mottója volt:

”Mindenik embernek lelkében dal van, és saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek.”

puskas.jpg
Az esemény képekben:
http://indafoto.hu/mozduljegyesulet/mindenik_ember_lelkeben_dal_va

süti beállítások módosítása