London idén nem csak az olimpiától volt hangos, hiszen hamarosan kezdetét veszi a paralimpia is. A sérült sportolók számára rendezendő eseményen kitűnő magyar versenyzők is indulnak, köztük 

Kanyó Zsolt, akitől a barátok és támogatók augusztus 23-án vettek búcsút és kívántak szerencsét a megmérettetéshez.

Az olimpián nyújtott nagyszerű teljesítményéért a magyar válogatottat hatalmas ünneplés fogadta hazatérésükkor. A világverseny után London egy újabb hatalmas rendezvényre, a paralimpiára készül, s a hazánk színeiben induló, sérült sportolókból álló csapat ugyanolyan esélyekkel indul az országok közötti megmérettetésen, mint egészséges társaik. Ennek apropóján a Mozdulj! Egyesület egy kis ünnepséget tartott a sportolók tiszteletére.

„Az esemény egyik apropója az, hogy méltó módon búcsúzzunk el paralimpikonjainktól, ezzel is erőt adva nekik az előttük álló versenyre. Másrészről ezzel a rendezvénnyel szeretnénk megköszönni a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, valamint a barátoknak és a támogatóknak az adományokat, melyek nélkül a gerelyhajító Kanyó Zsolt nem juthatott volna ki Londonba. Különösen sokat köszönhet a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, hiszen általuk sikerült megszerezni a zöldkártyát a versenyhez” – mondta Tálos Mariann, a Mozdulj! Egyesület elnöke.

„Az adománygyűjtő akciónk, mellyel Kanyó Zsoltnak igyekeztünk anyagi segítséget biztosítani a Paralimpiára februárban kezdődött, és ezzel a rendezvénnyel szeretnénk lezárni ezt az időszakot. Köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a gyűjtéshez, hiszen az ő segítségükkel sikerült elérni egy sportoló álmát.
aranytíz.jpg

süti beállítások módosítása