Többször foglalkoztam már az „adva kapsz” témával.

( http://www.nlcafe.hu/eletmod ) Erre többen azt reagálták, nem is igaz, hogy mennél többet ad az ember, annál többet kap, annál gazdagabbá válik. Igenám, de mindegy, hogy hogyan adunk!

Egyrészt nagyon fontos a motiváció, miért adunk, milyen motivációból? Szánalomból, egóból ( hogy saját magunkat fényezzük vele), elvárásokkal, avagy önzetlenül? És vajon valóban segitünk-e annak, akinek adunk az adományunkkal? ( Erről eszembe jutott két olyan anya ismerősöm, aki már annyit ad a gyerekének, hogy lehúzza, elönállótlanitja vele őket. ) Van, aki azért ad, hogy kipipálhassa vele, hogy „adtam”, van aki pedig úgy ad, hogy magokat vet el vele, melyeknek bizik a szárba szökkenésében. A fent emlitett korábbi irásomban megemlitett Mozdulj! Közhasznú Egyesület azóta újabb felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg azokat, akik velük tartottak. Először egy tandem kerékpártúrára invitált látássérülteket, ahol legalább annyit kaptak azok a látók, akik elől ültek a biciklin, mint a hátúl ülő ( többen először bicikliző) vak társaik. Most „láthatatlan” vacsorán vettek részt vakok és látók egyaránt, egymásra hangolódva, a sötétség, az izek, az empátia és a jelenlét varázsában. Biztos vagyok benne, hogy itt is nagyon sokat kapott az, aki adott.

Az adásnál szerintem fontos „szabály”, hogy annyit adjunk, ami még tőlünk nem vesz el. Akkor tudunk jó izzel adni. Fontos, hogy önzetlenül, elvárás nélkül tegyük, és merjünk belegondolni abba, vajon hogy élheti ezt meg a másik? Vajon mit jelenthet neki az, hogy kap, hogy azt kapja, amit.

Többször irtam, beszéltem, már az ózd-hétesi kézimunkázó asszonykörről, amit én magam szerveztem meg ( ezúton is újabb köszönet a nekik küldött fonalakért, kézimunkázáshoz szükséges adományokért.) http://www.nlcafe.hu/eletmod/20110901/

Ezek az elültetett magok már elkezdtek kihajtani, megszülettek az első kézimunkák. ( Itt lehet őket megtekinteni: http://www.nok2000nyitottkapu.hu ) Mivel azon a környéken szinte a nullával egyenlő a munkalehetőség – főleg egy romának – de ők is szeretnének tevékenyek lenni, szerettük volna megtalálni azt, amit a két kezükkel létre tudnak hozni. Jelenleg így tudnak hozzájárulni az élethez, ezt tudják a két kezükkel csinálni – így, hogy kaptak tőlünk anyagot. Az a tervem, hogy értékesítem a kézimunkáikat, hogy megtapasztalják: a munkájuk, igyekvésük pénzt ér. Nekik minden forint számít, így hát először – így karácsony előtt – adományként gondoltuk, hogy felkínáljuk megvételre a kézimunkákat. (Az előbb emlitett alapitványi site-on van erre lehetőség december 20.-áig) Ezt nem egyszeri könyöradománynak gondolom, hanem hogy megtapasztalják: a munkájuk pénzt ér, érdemes tevékenynek lenni! (Most himeztek, de már folyamatban van, hogy megtanuljanak kötni is, aminek nem csak esztétikai értéke, de funkciója is van.) És szeretik csinálni, olyat kaptak ezzel, ami nyugalmat és örömöt is hoz az életükbe.
(Akárcsak a tavasszal kapott vetőmagok, amikből kiskertek lettek. – Ez a szó szerint szárba szökkent adomány…)

 

Egyszer azt mondta egy barátom, hogy szerinte ha valaki úgy ad, hogy fejben lezongorázza, hogy ezért hányszorosan jön majd neki vissza a tuti, mindabból a jóból, amit ő adott, annak semmi nem jön vissza. Nyilván ezt nem lehet biztosan tudni, hogy így van-e, de hajlok arra, hogy van benne igazság. Persze a hála jól esik, de ez soha nem lehet motiváció. Van akinek belülről jön az adás vágya, akkor érzi jól magát, ha adhat. Feltéve, ha ez nem a különféle kompenzálásokból jövő adásvágy. (Mert akkor valójában és elsősorban magától vesz el.)

És mi van akkor , ha valakiben semmiféle belső késztetés, vágy nincs arra, hogy adjon? Ott bizony be vannak dugulva a csatornák, valami le van fagyva, vagy egyszerűen abban a periódusban van, amikor kapnia, töltekeznie kell. Egészséges esetben az vágyik adni, akinek van miből. És majdnem mindig van valamink. (Figyelem, tudás, kedvesség, stb…) Aki nem vágyik adni, talán annak is érdemes kipróbálnia , (már ha tőle nem vesz el) , már csak „kalandból”, hogy mit él át általa.

Ez a hónap az adakozás legnépszerűbb hónapja. A téli napéjforduló előtti egyre hosszabban sötétedő napok és az évvége közeledte akaratlanul is hoznak egyfajta belső számadásra, számvetésre való megnyilást. Az adakozásban benne van valahol a hála is, hogy van miből adni, egyáltalán, hogy adhatunk.

Én ebben az évben is szervezek december 20.-án este 17-19 óráig a Sanoma Főépületében karácsonyi adomány gyűjtést két borsodi település számára: az ózd-hétesieknek, és Sátára. Mindennek örülünk ( ruhák, cipők, gyerekjátékok, könyvek, ágynemű, száraz élelmiszer, stb…), de külön köszönöm, ha valaki hoz a további kézimunkázáshoz (különösen a himzéshez, gobleinezéshez) szükséges anyagokat.

Minden további részlet megtalálható a

www.somamamagesa.hu oldalakon

 

Köszönöm a figyelmet, amit ennek az írásnak az elolvasásával kaptam, kaptunk.

Kívánok mindenkinek éberséget és örömöt az adás megélésében!