Mottó: ”Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még olyan apróságot is -valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”
 
Közel 60 embernek (köztük 12 gyermeknek) adott felejthetetlen élményt az a „láthatatlan vacsora”, melynek a budapesti Stex Étterem és Rendezvényház adott otthont, 2011.november 25-én, péntek este. A szervezők az est bevételéből a vak és gyengén látó fiatalok rászoruló tagjait támogatták.
 

A  Mozdulj! Közhasznú Egyesület a Láss! Közhasznú Egyesület tagjaival karöltve szervezte meg a különleges estét, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők megtapasztalhassák a fogyatékkal élők világát.Az est a maga nemében egyedi volt, hiszen ilyen nagy számú résztvevővel első ízben jött létre egy ilyen rendezvény.
Az est vendégei között tisztelhették a szervezők Divinyi Réka forgatókönyvírót és Herendi Gábor filmrendezőt családjukkal együtt, akik a „LORA” című filmjük kapcsán már bepillantás nyerhettek a vak emberek életébe, hiszen mindkettőjük sok időt töltött közöttük, így egészen közelről ismerhették meg érzéseiket, gondolatikat.
 
Fogyatékkal élni nem kis dolog manapság. Hallani szeretteink hangját, látni és tisztán gondolkodni, végtagjainkat mozgatni természetes dolog, a hétköznapokban észre sem vesszük, hogy ezekkel a képességeinkkel milyen nagy kincs birtokában vagyunk. Ez így van jól… Az viszont  fontos, hogy a környezetünkben élő fogyatékkal érő embertársainkat észrevegyük, ha kell segítsük, elfogadjuk és tiszteljük, mert amire ők képesek az sok esetben emberfeletti teljesítmény. Ennek bizonyítéka a különleges vacsora, ahol látássérült társaink segítették a látókat. Az est folyamán a vendégek  megtapasztalhatták a „sötétségben élők” világának egy kis szeletkéjét.
 
Bevezetnek vak társaink egy ismeretlen terembe, amiről fogalmunk sincs, hogy mekkora. Nem tudjuk, hogy kik lesznek asztaltársaink, fogalmunk sincs arról, hogy mi lesz a menü és bármennyire szeretnénk, nem látunk semmit. A kezdeti megilletődés után mindenki beszéddel próbálja feloldani a feszültséget.
Welcome drink ( már aki megtalálja a poharát), köszöntők ( Gombás Judit a Láss! Egyesülettől és Dr. Tálos Marianna a Mozdulj! Egyesülettől köszönti az egybegyűlteket), aztán jöhet az előétel. A Láss! Egyesület tagjai remekelnek a gyors és pontos felszolgálásban. A levest a többség kanál használata nélkül fogyasztja el (egyszerűen megissza). Még jó, hogy a vacsora bevezetőjeként, mindenki kapott előkét. A főétel előtt a hangulat fokozásaként a vállalkozó kedvűek elmondják a többieknek, az estével kapcsolatos gondolataikat.
 
 
Megható és elgondolkodtató, amit a gyerekektől hallunk:
„ Nagyon érdekes ez az este, valamikor félelmetes, valamikor megnyugtató és nagyon fekete. De ugyanakkor csodálatos is. Meresztem a szemem a sötétben, nem látok semmit csak néha fehér foltokat, mintha hó esne az éjszakában. Becsukom a szemem, és akkor is azt látom, a sötétséget. Nagyon izgalmas minden.”
 
Aztán a főétel elfogyasztása közben már senkinek sem probléma, ha a kés-villa helyett a tíz ujját használja, hiszen így sokkal biztonságosabb. Új ismeretségek kötődnek az étkezés közben, a sötétség valahogy közelebb hozza az embereket egymáshoz. Fontos dolgokat tudunk meg egymásról, sokkal többet beszélgetünk, mint általában. A hangok felerősödnek, néha már bántóan. Az íz érzésünk erőteljesebbé válik, még az elfogyasztott víznek is más az íze. Mindannyiunknak jól esik, amikor három óra elteltével megkezdődik a visszaszámlálás, és a desszert elfogyasztása előtt ismét világos lesz.
 
Az élmény megdöbbentő és életre szóló. Senki sem gondolta, hogy ennyien vagyunk egy ilyen környezetben. Mindenki egy kicsit elfáradt, hiszen három óra koncentrálás a sötétben nem kis dolog. Még több órának kell eltelnie, mire feldolgozzuk az élményt, amit az este adott. A résztvevő gyerekek előtt is fejet kell hajtanunk, akik remekül állták a sarat. Biztosan állíthatom, hogy megint megtapasztalhattunk valamit ,amitől más emberként térhettünk haza és amelyből töltekezhetünk, átértékelődhetnek mindennapi gondjaink.
 
 

Címkék: láthatatlan vacsora stex étterem mozdulj! közhasznú egyesület láss! közhasznú egyesület

süti beállítások módosítása