Rádióztunk

 2016.07.28. 12:45

A Kontakt_Rádió stúdiójában a Mozduljunk együtt c.műsor 4.adásában rímbe szedte egyik műsorvezetőnk, Hajdan Vali, a vendégünk felkonferálását. Íme :

"Sok mindenről szó lesz, de nem lesz ma vita,
semmi nincs kizárva, de mi lesz ma nyitva?
Válaszolj nekünk, csípőből, tanítva,
és ne legyünk elbizonytalanítva!
Tudjuk, a szíved, nincs kőből Anita,
a Kontakt Vendége: Köböl Anita!"

 

u.jpg

Ajánló

 2016.07.26. 15:41

Ha kedd, akkor Kontakt _Rádió, 18.00-19.00 óra között!

A "Mozduljunk együtt, egymásért" című műsor vendége Köböl Anita, a TV2 Red Carpet című műsorának háziasszonya.
Köböl Anita 14 éves kora óta él reflektorfényben, sokáig modellkedett, a nemzetközi Miss Alpok Adria versenyen III. helyezést ért el. Talmácsi Gábor csapatában kommunikációs menedzser volt, ekkor került közel a médiához. Az Óbudai Egyetemen műszaki menedzserként szerzett diplomát, majd elvégezte Komlósi Gábor riporteriskoláját. A közönség a FEM3 arcaként láthatta először a képernyőn, majd a TV2 programajánlójának a háziasszonya volt, 2012-ben pedig megkapta első, EgészségMánia című önálló műsorát. Kisebb kihagyás után néhány hónapja tért vissza a csatornához, a RedCarpet című műsor háziasszonyaként.
Anita nagyon fontosnak tartja, hogy ismertségét jó célok szolgálatába állítsa; rendszeresen támogatja az eltűnt gyermekek megtalálását segítő mozgalmat és a menhelyeken élő állatokat.

Kontakt _Rádió 87.6MHz
Online hallgatható: http://www.kontaktradio.hu/
Facebook-on is hallgatható:https://www.facebook.com/radio.kontakt/app/402411266453495/

13872750_1030949803650174_1094191651393542212_n.jpg

Kontakt_Rádió

 2016.07.26. 13:28

Az első adás vendége Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa volt. A második adásban Larion Zoé és Müller Attila volt a vendégünk. A harmadik adásban Szabó Márta trénerrel, (aki önkéntes karitatív munkát is végez egy bántalmazott nőket segítő csoportban) és Streit Gábor Bora fotóművésszel beszélgettünk.

 

 

13716252_1030944030317418_8688202956777442487_n.jpg

Rádiózunk!

 2016.07.26. 12:38

Debütáltunk műsorvezetőként, a Kontakt_Rádióban, a
"Mozduljunk együtt, egymásért" c. műsorban.
Hallgassatok minket szeretettel, minden kedden, 18.00-19.00 óra közötti időpontban.
Műsorvezetőink: Tálos Marianna, Juhász Regina, Hajdan Vali

Kontakt _Rádió 87.6MHz
Online hallgatható: http://www.kontaktradio.hu/
Facebook-on is hallgatható:https://www.facebook.com/radio.kontakt/app/402411266453495/

Köszönjük a Kontakt_Rádió vezetőségének,csapatának a bizalmat!

13769527_1030941890317632_8552350523277846688_n.jpg

Ez történt a héten

 2016.07.23. 12:37

6. tandemtúránk különleges sajtótájékoztatójáról kiemelt médiatámogatónk, a „hatoscsatorna” készített egy remek összeállítást! Köszönjük a stábnak!


0.nap: 2016. augusztus 16. kedd, délután
( akinek van kedve munka után velünk tartani )

- Találkozó Balatonfüreden
- Ismerkedés Balatonfüred szépségeivel, séta a mólón
- Emlékfa ültetése a Vitorlás Kikötőben
- Hajókázás a Balatonon
- Ismerkedési est
- Közös vacsora, Mázás József jóvoltából
- Sajtkóstoló
- Szállás: Balatonfüred

1. nap: 2016. augusztus 17. szerda
- Közös reggeli, a Tegyünk Valami Jót Egyesület jóvoltából
- Indulás 9.00-kor
- Útvonal: Balatonfüred- Tagyon Birtok- Badacsony- Balatongyörök
- Tervezett napi táv: 62 km
- Balatonfüred: Atyai áldás a tandemtúrára és a résztvevőkre a Kerek Templomban
- 11.00: tízórai, fröccsös és szörpös hangulatban a Tagyon Birtokon
- Badacsony: fröccsözés, sajtkóstoló
- Ebéd útközben balatoni hangulatban, egyénileg: lángos, palacsinta, sült hal
- Érkezés késő délután Balatongyörökre
- Közös vacsora, tábortűz
- Szállás: Balatongyörök

2. nap: 2016. augusztus 18. csütörtök
- Közös reggeli
- Indulás: 9.00-kor
- Útvonal: Balatongyörök- Hévíz- Bélatelep
- Tervezett napi táv: 55 km
- Fürdés a Hévízi- tóban
- Találkozás a Teker Egyesület tagjaival, valamint a Polgármesteri Hivatal munkatársaival
- A tavaly elültetett emlékfánál emlékszalag elhelyezése
- Találkozás a Zala megyei látássérült barátainkkal az egregyi szabadtéri múzeumban
- Balatonszemes: fröccsözés a Bujdosó Pincében
- Sajtkóstoló
- Bélatelep: közös vacsora a fonyódi Lions Klub jóvoltából
- Szállás Bélatelep

3. nap: 2016. augusztus 19. péntek
- Közös reggeli
- Indulás 9.00-kor
- Útvonal: Bélatelep- Fonyód- Balatonlelle- Siófok
- Tervezett napi táv: 48 km
- Fonyód: sárkányhajózás
-Balatonlelle: találkozás a Polgármester úrral, az 5 éve ültetett emlékfánál emlékszalag elhelyezése, Afrika Múzeum megtekintése
- Siófok: Víztorony kilátó, a két éve elültetett emlékfánál szalag elhelyezése, Makovecz Templom meglátogatása
- Jó idő esetén fürdés a Balatonban
- Közös játékok
- Szállás: Siófok

4. nap: 2016. augusztus 20. szombat
- Közös reggeli
- Indulás 9.00-kor
- Útvonal: Siófok- Balatonalmádi
- Tervezett napi táv: 38 km
- Ebéd balatoni hangulatban
- Balatonakarattya: frissítő állomás a Mozdulj! barátaitól
- Részt veszünk a borfesztivál programjain, bemutatkozunk a nagyszínpadon a közönségnek
- Az esélyegyenlőség lángjának közös meggyújtása a színpadon
- Fröccs- és zsíros kenyér party
- Kéz a kézben, vagyis együtt megnézzük a tűzijátékot a Balaton partján
- Szállás: Balatonalmádi

5. nap: 2016. augusztus 21. vasárnap
- Közös reggeli
- Indulás 9.00-kor
- Útvonal: Balatonalmádi- Balatonfüred-Tihany-Balatonfüred
- Tervezett napi táv: 30 km
- Jó idő esetén fürdés a Balatonban
- Tihany: Atyai áldás a túra résztvevőire
- Ebéd: balatoni hangulatban, egyénileg
- Hazautazás a délutáni órákban

 

13680535_1022604434484711_7571299317705608991_n.jpg

Tandemtúra 2016.

 2016.07.10. 12:06

A sajtkóstoló után tandemre pattantak a résztvevők!

blogramost.jpg

 

Sajtótájékoztató

 2016.07.09. 08:02

Egyesületünk idén újra megszervezi a Balatonkerülő tandemtúráját augusztus 16-21. között. A IV. Nemzetek Sajtversenyét szervező SZEGA Market, túránk egyik fő támogatója. A verseny hazai elődöntőjén közös sajtótájékoztatót tartottuk, ahol isteni sajtokat is kóstolhattunk.

Tandemtúra 2016.

 2016.07.08. 19:01

Megtartottuk 6. tandemkerékpáros túránk sajtótájékoztatóját.
A túránk fővédnökei: AGÁRDI SZILVIA, KÁRÁSZ RÓBERT
Köszönjük a sok kedves pillanatot!

13592248_1019493208129167_8924432607263928754_n.jpg

Közösen segítettünk

 2016.07.06. 11:58

Megleptük a Fonyódon nyaraló mozgássérült gyerkőcöket!
Köszönjük az összefogást és a közös megmozdulást Balázs Bernadettnek, Sánta Lászlónak,
a Kétkeréken Klubból.

A gyerekeknek szánt ajándék célba ért!

13592436_1018592711552550_719654426140512732_n.jpg

Interaktív művészeti nap

 2016.06.25. 11:56

Egy kis összefoglaló a Művészeti napról. Köszönjük a meghívást!

Mini divatbemutató, Győr

 2016.06.24. 22:29

Divatbemutatóval is készültünk a győri Többlettél napra. Hisszük, hogy a divat mindenkié, kortól, nemtől, egészségi állapottól függetlenül, hiszen mindannyian szeretünk csinosan öltözni! Köszönjük modelljeinknek a bemutatót!

Ruhák: Mystic Day Győr
Köszönjük!

 

 

Többlettél Nap

 2016.06.24. 14:05

Győrben érzékenyítő játékokkal vártuk az érdeklődő gyerekeket, felnőtteket! Szalay Réka, a Braille írás rejtelmeibe kalauzolta el legó segítségével az érdeklődőket.
Blaskó Bence alkotásait sokan megcsodálták!

Barátaink is velünk tartottak Győrbe. Napsugár Anna jeltáncolt, Gebri-Horváth Bence saját verseit szavalta el, Harza Márk mesét mondott, Kovács Judit fuvolázott, Hajdan Vali énekelt és szavalt, Sárai Rita átmozgatta (rolling fittness) a közönséget, a Roll Dance és Tóth Karcsi táncos produkciója varázslatos volt, Balázs Zsolt éneke alatt pedig táncra perdültek a nézők.

 

Többlettél Nap,Győr

 2016.06.21. 18:03

Hosszú Judit, Katona Zoltán meghívására részt vettünk a Többlettél Project-ben. Egy olyan különleges napot töltöttünk Győrött, amely megváltoztathatta valamennyiünk életét, vagy azt, amit gondolunk róla...
Köszönjük nektek Judit és Zoltán!

 

 

13537796_1011416815603473_6753492227657360520_n.jpg

Tandemtúra 2016

 2016.06.16. 18:01

Idén is nagyon jó lesz!!
6 nap, 5 éjszaka, 4 pedál, 3 fröccs, 2 nyereg, 1 kör = tandemtúra a Balcsi körül
Szeretettel várjuk a bringázni szerető barátaink jelentkezését! 
A fröccs mennyisége még kérdéses, a 220 km meg nem! 

13445772_1006779976067157_3037843035189167141_n.jpg

Balázs Zsolt előadói estje

 2016.06.12. 14:44

Fogadjátok sok szeretettel Balázs Zsolt előadásában a Hulló levelek c. számot!
A felvétel a 22 Century Pub-ban készült, Zsolt önálló estjén.

Balázs Zsolt önálló estje

 2016.06.11. 20:33

2016. június 8-án Balázs Zsolt énekelt a 22 Century Pub közönségének. Sokan voltunk ezen a kötetlen estén. Zsolt nagyszerűen énekelt, mesélt az életéről és a közönség kérdéseire is szívesen válaszolt.
Köszönjük a 22 Century Pub-nak, hogy rendezvényünket befogadta!

13450281_1004081186337036_8041869484412697462_n.jpg

Az est képei:
http://indafoto.hu/mozduljegyesulet/balazs_zsolt_eloadoi_estje

Művészeti Gála

 2016.06.09. 14:36

Egy kis emlék a Művészeti gálánkról, a "hatoscsatorna" jóvoltából! Köszönjük!

Csak egy kör volt! :)

Gratulálunk!

 2016.05.30. 05:27

Éjjel-nappal Balaton! 23 óra 39 perc alatt beértünk a célba!

Köszönet csapatunk fantasztikus tagjainak:
Bana Grácia
Bodnár Ákos
Fehér Tamás
Gyöngyösi Balázs
Makai Krisztina
Nagy András
Pinke Ákos
Somogyi Máté
Tálos Marianna
Velezdi Ténia

Jövőre folytatjuk!

13332808_1002295813182240_6351331109512558366_n.jpg

Ultrabalaton 2016. Beértünk!

 2016.05.29. 15:25

Miután körbefutottuk a Balatont, bukfencelve értünk be a célba!

Körbefutottuk!

 2016.05.29. 05:21

Sikerült!
A Mozdulj! csapata sikeresen teljesítette az Ultrabalaton távját. Remek hangulat, napsütés, fantasztikus futócsapat és kitartó segítők! Ráhangolódunk az augusztusi tandemtúránkra, irány a Balaton bringával is!

13310639_996180300460458_8183179868039093356_n.jpg

Ultrabalatoni hősök

 2016.05.28. 05:19

Áprilisi örömfutásunk fővédnöke, Török-Illyés László Spartathlonista, egyéniben teljesíti az Ultrabalatonon azt a távot (220 km), amit mi tízen.
Elképesztő respekt jár neki!
Hajrá Laci, hajrá Mozdulj!

13254142_994914600587028_3368383550816458310_n.jpg

Ismét elindulunk!

 2016.05.27. 10:16

Immár negyedik alkalommal vállalkozott arra a Mozdulj! futó csapata, hogy elindul az Ultranbalatonon.

Táv: Csak egy kör a Balaton körül :)  220 km

10 fős csapatunknak holnap délelőtt 9.50-kor indul a verseny.
Ha épp a Balcsin vagytok, gyertek, szurkoljatok nekünk!!

13256514_994711443940677_4573498397603383968_n.jpg

Meghívó

 2016.05.27. 05:12

Egy hang, egy szív, egy előadó!
Szeretettel várunk Benneteket BALÁZS ZSOLT előadói estjére!

Időpont: 2016. június 8. szerda este, 19.00 óra
Helyszín: 22 Century Pub (Bp, VII. ker. Kazinczy utca 36.)
Köszönet Sas Sándornak, a helyszín biztosításáért!

13245369_994198293991992_1607078903978750445_n.jpg